Gamer székre van szükség? A megoldás a BestMarkt!

gamer szék

gamer szék

Elektronikai cikkeket már nagyon régóta a BestMarkt – ról rendelek, mert eddig mindig meg voltam elégedve az általuk nyújtott szolgáltatással. Régebben sok gondom volt azzal, hogy hol is tudnék olyan webshopot találni, ahonnan jó áron tudom rendelni azt, ami nekem éppen kell, és ki is hozzák házhoz. Sokszor nyúltam mellé a választásaimmal, de a BestMarkt esetében még ilyet nem tapasztaltam. Pedig volt pár alkalom arra, hogy véleményt formálhassak, hiszen amikor beköltöztünk a férjemmel az első lakásunkba, a sütőtől kezdve a konyhai robotgépig mindent magamnak kellett megvásároljak.

Őszintén szólva elsősorban azért választottam ezt a boltot, mert láttam, hogy van garanciaszervizük. Annyi rossz tapasztalatom volt már eddig azzal, hogy ha valami elromlott, sokszor nem akarták visszavenni a boltba, ahol vettem, pedig tisztában voltam a fogyasztóvédelmi jogaimmal. Egy véget nem érő harc volt az egész, de a BestMarkt – nál sosem volt semmi probléma a garanciaszervizzel. Azt fejben kell tartani, hogy csak olyan dolgokat lehet ide küldeni javításra, amit a cégtől vásároltunk, hiszen ezt jelenti a garanciaszerviz. Continue reading