Egy jó kávézónak székhelyszolgáltatója is van

Szponzorált tartalom

cégalapítás budapest

cégalapítás budapest

Tinédzser korom óta kávéfüggő vagyok. Egy nagyon jó magán üzleti-gazdasági középiskolába jártam, ott pedig a követelmények is magasak voltak, ezért jópáran már az egyetemi évek előtt megkezdték eme energiabomba fogyasztását. Ezzel a jó szokással fogadok, hogy a legtöbben nem is hagytak fel később sem, mivel a végzősök 95%-át fel is vették az ország vagy a világ valamelyik élmezőnybe tartozó egyetemére az adott szakterületek szerinti bontásban. Én viszont úgy döntöttem, hogy egy évig inkább pihenek. A családom nem szegény, ezért nem akartak bármi áron dolgozni küldeni, hanem inkább szerették volna, ha megtalálom én is azt a hivatást, amiben ki tudok teljesedni. Ez idő alatt egy dél-amerikai körutazáson vettem részt, ahol volt lehetőségem megismerkedni az ott élő különböző nemzetek kávézási szokásaival és kultúrájával. Ez a része nagyon tetszett, mivel sok új dolgot sajátítottam el, és a különböző kávék neveit is megtanultam spanyolul, portugálul, illetve angolul is. Úgy gondoltam, hogy hazánkban is lenne kereslet ezekre a specialitásokra, ezért eldöntöttem, hogy kávézót nyitok.

Ehhez persze kellett találni könyvelőt meg miegyebet. Nem tartottam jó ötletnek, hogy a vendégek nyugalmát zavarják a leendő új beszállítók, a postás, az adóellenőrt pedig inkább egy nyugodt irodában kínálnám meg egy jó kávéval, ezért úgy döntöttem, hogy a szekhelyszolgaltatas24.hu-nál lesz a központ. A cégalapítás budapest területén első ránézésre nem tűnik bonyolultnak, mert végülis ha megnézzük, a belvárosban több olyan utca is van, ahol szinte alig lehet látni lakóházat, mindenhol csak üzletek és szállások működnek. Na de az is igaz ezzel egyidőben, hogy a cégalapítás budapest kerületeiben sem egyszerűbb, mint máshol. Sőt, a szekhelyszolgaltatas24.hu-nak köszönhetően azt is kiderítettem, hogy vannak olyan települések, ahol mentesülhetünk az iparűzési adó alól. De egy ilyen vállalkozás számára mégiscsak a főváros a legkézenfekvőbb, úgyhogy ezek közül a székhelycsomagok közül választottam inkább. Hálás voltam nekik, hogy nem csupán a megfelelő székhelyszolgáltatási ajánlat kiválasztásában segítettek, de a cég megalapításában is segítséget nyújtottak.

Egyáltalán nem volt nehéz kialakítani a bizalmat már az első perctől kezdve a szekhelyszolgaltatas24.hu-val, mivel a tapasztalatuk nem csupán abból látszik, hogy már régóta vannak a piacon. A honlap blogjában ugyanis szintén mindig aktuális kérdéseket feszegetnek, mint például a cégalapítás menete a most hatályban lévő jogszabályok szerint, ami a mai változó világban bármikor bárki számára aktuálissá válhat. A pénzügyi biztonság szintén elengedhetetlen egy székhelyszolgáltató esetében. Gondoljunk csak bele, hogy egy újabb világjárvány esetén hány cég dőlhetne be, ha megszűnne a cégközpontja, nem lenne ki bejárjon átvenni a postát, vagy nem állna rendelkezésre megfelelő tárgyaló, ahol a hatályos előírásokat betartva lehetne lebonyolítani a meetingeket.

A szekhelyszolgaltatas24.hu rendelkezik a megfelelő tőkével, hogy ügyfeleik részére még egy nehezebb időszakban is zavartalanul tudják biztosítani szolgáltatásaikat. A céges küldeményeinket minden esetben megkapjuk, kérés szerint akár szkennelve is, így akkor is időben megkezdhetjük a határidős ügyek intézését, ha éppen kevésbé vagyunk mobilisak vagy home office-ba kényszerültünk. A székhelyünkön biztosított tárgyalóban zavartalanul tudjuk fogadni a könyvelőt vagy a hatóságokat, és bátran beszélhetünk velük olyan témákról, amiket nem feltétlenül szeretnénk a vendégeink orrára kötni. Sőt, a szekhelyszolgaltatas24.hu-nál ügyvédek is dolgoznak, akiktől bátran kérhetünk segítséget a cégünk vezetésével kapcsolatos ügyekben. A cégtábla kihelyezését szintén vállalják, ami Budapest területén sokszor engedélyhez kötött és pluszban kellene érte fizetni.

Azt mondják, jó bornak nem kell cégér. A jó kávénak sem, de egy jó kávézónak mindenképp legyen székhelyszolgáltatója, mondjuk a szekhelyszolgaltatas24.hu!